" "

Légy óvatos: nyáron is felfázhatsz!

Tévhit, hogy felfázni csak hidegben, vagy a hűvös felületen üldögéléstől lehet. A hólyaghurut akár a legmelegebb kánikulában, nyáron is utolérhet bennünket. A betegséget ugyanis baktériumfertőzés okozza, a hideg legfeljebb „rásegít” a bajokra, hiszen ha kihűl az altestünk, máris fogékonyabbak leszünk a betegségekre.

Nyáron is fel lehet fázni

Balatoni álomból rémálom?

– A hosszas tavaszi bezártság után az idén alig vártam a balatoni nyaralást, aztán egy felfázás kis híján mindent elrontott! – panaszolja a 32 éves Nikoletta. – Már a második napon éreztem, hogy sokszor kell pisilnem, a vizeletem csíp és rossz szagú, ráadásul a hasam is elkezdett görcsölni. Csakis a nedves fürdőruhám lehetett a bűnös, ugyanis elkövettem azt a hibát, hogy strandolás után nem cseréltem le szárazra. Pedig tudom, hogy az intimterületet nem szabad sokáig nyirkosan tartani, hiszen a nedves-párás közeg ideális a kórokozók szaporodásához. Ha pedig a baktériumok belesodrónak a húgycsőbe, abból bizony rövid úton kialakulhat hólyaghurut.

Segítség a természet patikájából

Még szerencse, hogy mindig van az úti patikámban Urzinol tabletta, amit a felfázás kezdeti tüneteit észlelve azonnal el is kezdtem szedni. Az Urzinol a medveszőlőlevél kivonatát tartalmazó hagyományos növényi gyógyszer, és ha időben alkalmazzuk, akkor legyőzhetjük vele a hólyaghurutot, még mielőtt antibiotikumra lenne szükség. A medveszőlőlevél ugyanis igazoltan antibiotikus hatású gyógynövény, amelynek hasznos hatóanyagait az Urzinol tabletta koncentrált formában tartalmazza. A gyógyszer szedése mellett természetesen sok folyadékot is kell inni, hogy a lehető legalaposabban „átmossuk” a húgyutakat.

Hála az Urzinolnak, hamarosan enyhültek a felfázásos tüneteim!

Urzinol – akut hólyaghurut kezelésére

Az Urzinol tabletta medveszőlőlevélkivonat-tartalmú, hagyományos növényi gyógyszer.

urzinol-ikon-2_1

A gyógynövényi összetevő bizonyítottan húgyúti gyulladáscsökkentő és  antibakteriális.

uz-icon-3

A felfázás tüneteinek jelentkezésekor elkezdett terápia néhány napon belül eredménnyel járhat.

uz-icon1

A tablettával elkerülhető a gyógynövényből készült tea fogyasztásával járó, az emésztőrendszert irritáló hatás.

tabletta + pecsét

Medveszőlőlevél­kivonat-tartalmú,
vény nélkül kapható
hagyományos növényi gyógyszer

urzinol-ikon-1

A medveszőlőlevél az egyik legismertebb és leginkább bevált gyógynövény felfázásra.

N

A medveszőlőlevél hatóanyagának baktericid, azaz baktériumölő hatását 74 különféle, húgyúti fertőzésben szerepet játszó kórokozó ellen igazolták**.

uz-icon2

Nagy előnye, hogy antibakteriális hatóanyagaival szemben nem alakul ki rezisztencia.

tabletta + pecsét

Medveszőlőlevél­kivonat-tartalmú,
vény nélkül kapható
hagyományos növényi gyógyszer

virág
virág

Gyógytea vagy tabletta? Válassz jól!

– Bármi bajom volt gyerekkoromban, a nagymamám mindig teáztatott. Ennek eredményeként a tea fogalma nálam összemosódott a betegséggel, a rossz közérzettel, és emiatt a mai napig nem igazán szeretek teázni – vallja be őszintén a 34 éves Barbara.– Holott a józan...

Gyakori felfázás változókorban?

A menopauzához közeledve a legtöbb nő érzi, hogy a teste egyre több és több törődést igényel. Különösen igaz ez az intimterületek egészségének védelmére, hiszen a kor előrehaladtával fogékonyabbá válhatunk egyebek között a felfázásra is.Mi hajlamosít a...

Lányok, divat, felfázás!

Nem bűn, ha jól akarsz kinézni, de ha mostanság is csupasz lábszárral vagy kilógó derékkal flangálsz az utcán, könnyen megfázhatsz – vagy ami még rosszabb: felfázhatsz!Fiatalság, bolondságPórul járhat, akinek hűvös időben kilóg a ruhából egyik-másik testrésze,...

Szex után…

A szex ma már nem tabutéma, arról mégsem szívesen beszélnek a lányok, amikor szeretkezés után úgy érzik, hólyaghurut támadta meg őket. Pedig nem ritka ez a probléma, amit régen „nászutas betegségnek” is hívtak. Talán te is ismersz olyan lányt, akinek a szex után...

Nyári felfázás!

Ugye milyen nehéz elképzelni, hogy a vakáció alatt bármi baj érheti az embert? Pedig a nyaralást akár egy kisebb betegség is tönkreteheti, érdemes hát felkészülten nekivágni az útnak!A profi nyaralók pontosan tudják, hogy az embert bármikor érheti kisebb baleset, és...

Egy meghiúsult kávézás

El kell ismernem kávéfüggőségemet. Véget nem érő felfedezést folytatok az aprócska magból sajtolt nedűért és kipróbálok minden különlegességet. Hacsak nem jön közbe valamilyen váratlan esemény…például az, hoyg felfáztam! :(A minőségi fekete iránti elkötelezettségemet...

*Assesment report on Arctostaphylus uva-urse (L9 Spreng, folium, EMA/HMPC/573462/2009, review of 24.01.2012; Michinori Kubo et al Yakugaku Zasshi 110 (1) 59–67, 1989; Hideaki Matsuda et al Yakugaku Zasshi 112 (9) 673–677, 1992; S Garcia et al Zeitschrift für Phytotherapie 2010, 31: 95–97, https://doi.org/10.1055/s-0030-1247652

**Kedzia B, Wrocinski T, Mrugasiewicz K, Gorecki P, Grzewinska H. Antibacterial action of urine containing arbutin metabolic products. Med Dosw Mikrobiol 1975; 27: 305–14.

" "