" "

Nem hagyom, hogy a felfázás nyerjen!

Van az úgy néha, hogy az ember a születésnapján, pezsgővel a kezében bátornak érzi magát, és meggondolatlan kijelentéseket tesz – én például azt, hogy idén átúszom a Balatont.

Nemrég ünnepeltem a szülinapomat a barátnőimmel, nagy sztorizások közepette. Emese egyszer csak a homlokára csapott: „Emlékeztek? Idén lesz pont 30 éve, hogy az érettségi örömére átúsztuk a Balatont. Van, aki most is nekivágna a távnak?” – kérdezte nevetve. „Én igen!” – csúszott ki a számon, mielőtt az agyam felfoghatta volna, mit is mondok. Innen már csak egy lépés volt a fogadás – kezdhettem a felkészülést.

Kellemetlen tünetek jelentkeztek

Egy darabig nem is volt semmi gond: fokozatosan „emeltem” a tétet, mostanra már hetente háromszor úszom, minden alkalommal megveregetem a vállam: jó vagy, Ancsikám! De aztán bejött a gikszer: a múlt héten alig tudtam végigcsinálni az egyik edzést. Folyton vécére kellett járnom a sürgető inger miatt, ráadásul alig jött pár csepp, az is csípő, égő érzés kíséretében – de azért hősiesen visszaugrottam a vízbe, és leúsztam a kiszabott távot.

felfázás-hüvelyflóra-klór-húgyúti-fertőzés

A klór a jó baktériumokat is pusztítja

Reggelre már nagyon fájt a hasam is. Az orvosnál kiderült, hogy hólyaghurutom van. Amikor mondtam, hogy gyakran járok úszni, a doktor bólintott. „A víz fertőtlenítésére használt klór nemcsak a kórokozókat pusztítja el, hanem a jó baktériumokat is, amelyek a hüvely egészségét védik. Ha a hüvelyflóra egyensúlya felborul és a pH lúgos irányba tolódik, megnő a hüvelyi és a húgyúti fertőzések kockázata” – magyarázta, és antibiotikumot írt fel a bajra.

A medveszőlő erejével segít az Urzinol

Két hetet kihagytam, közben beszéltem az úszóedző barátnőmmel: Gréta egy hüvelykrémet használ, hogy megelőzze a fertőzéseket. Ha mégis felfázik, pontosan tudja, hogy gyorsan kell cselekednie. Sok folyadékot iszik, napi 2-3 litert legalább, „beveti” a gyógynövényeket is. Csalán, mezei zsurló, kamilla és társaik – no meg a medveszőlőlevél, amely ma már tabletta formában is kapható. Az Urzinol tabletta a medveszőlőlevél koncentrált kivonatát tartalmazza. A gyógynövény természetes antibakteriális és gyulladáscsökkentő hatását kutatások igazolták. Az Urzinol csökkenti a gyakori vizelési ingert és mérsékli az égő érzést. Zitának segített: pár nap alatt jobban lett, antibiotikumot sem kellett szednie. Megfogadtam Gréta tanácsait: a fogadást biztosan megnyerem, átúszom a Balatont – és az egészségemnek is használok.

EZ IS ÉRDEKELHET

Ismerd meg, és kerüld el!

Ismerd meg, és kerüld el!

Vannak dolgok, amelyekről nem szívesen beszél az ember lánya. Ilyen például a változókor, amely a jól ismert tünetek mellett még a gyakoribb felfázás kellemetlenségeit is elhozza az életünkbe....

bővebben
Gyógytea vagy tabletta? Válassz jól!

Gyógytea vagy tabletta? Válassz jól!

– Bármi bajom volt gyerekkoromban, a nagymamám mindig teáztatott. Ennek eredményeként a tea fogalma nálam összemosódott a betegséggel, a rossz közérzettel, és emiatt a mai napig nem igazán szeretek...

bővebben
Gyakori felfázás változókorban?

Gyakori felfázás változókorban?

A menopauzához közeledve a legtöbb nő érzi, hogy a teste egyre több és több törődést igényel. Különösen igaz ez az intimterületek egészségének védelmére, hiszen a kor előrehaladtával fogékonyabbá...

bővebben
" "