Nyári felfázás!

Ugye milyen nehéz elképzelni, hogy a vakáció alatt bármi baj érheti az embert? Pedig a nyaralást akár egy kisebb betegség is tönkreteheti, érdemes hát felkészülten nekivágni az útnak!

A profi nyaralók pontosan tudják, hogy az embert bármikor érheti kisebb baleset, és persze a fogfájás is afféle állandó „mumus”, amitől mindenki tart egy kicsit utazás előtt. Kötszer és fájdalomcsillapító kerül is minden úti patikába. Pedig ha jobban belegondolunk, nem ártana egy olyan, ráadásul nyáron elég könnyen kialakuló betegséggel is számolnunk, ami ugyan nem különösebben veszélyes, mégis akár az egész nyaralásunkat tönkreteheti. Ez pedig nem más, mint a felfázás.

Forróságban is felfázhatsz!

A probléma szinte egyik pillanatról a másikra kialakulhat, a figyelmeztető tünetek pedig elég jellegzetesek: gyakran kell pisilni, a vizeletürítés égő érzéssel, fájdalommal jár, és még csak nem is mindig hozza meg a vágyott megkönnyebbülés érzését. Az ember egyre csak a vécére szaladgál, miközben lehet, hogy már egy csepp vizeletet sem képes magából kipréselni. Kínzó alhasi görcsök ugyancsak jelentkezhetnek.

Ha támad a hólyaghurut

Köznapi nyelven felfázásnak is hívják, pedig ehhez a betegséghez a hidegnek leginkább annyiban van köze, hogy könnyebben alakul ki a hólyagfertőzés olyankor, ha az altestünk kihűlt.

Nyári felfázás
A hólyaghurutért ugyanis a kívülről betolakodó kórokozók a felelősek, ám ha a hidegtől lelassul a keringésed, a szervezeted nem biztos, hogy képes visszaverni a támadást. Kihűlésre pedig nyáron viszonylag gyakran adódik alkalom, hiszen a strandolás, a vizes fürdőruhában flangálás úgymond ideális körülményeket biztosít a fertőzés kialakulásához. De egy kis romantikus, esti ücsörgés a hűvös vízparton, netán egy hidegebb padon, ugyancsak hozhat nem várt meglepetéseket.

Szex és hólyaghurut

A nők különösen fogékonyak az alsó húgyúti fertőzésekre, mivel nekik a férfiakénál rövidebb a húgycsövük, a káros baktériumok így könnyebben képesek feljutni a húgyhólyagba, ahol megtelepedve gyulladást, fertőzést okozhatnak. Nőknél a saját hüvelyflóra is egyfajta veszélyforrás, mivel abban is élnek olyan mikroorganizmusok, amelyeknek semmi keresnivalójuk a szomszédban. A hüvely közelsége miatt mégis könnyen átsodródhatnak a húgycsőbe, főképp szex közben. A szex utáni hólyaghurut sajnos nem ritka jelenség. Már eleink is felismerték az összefüggést a vehemens szerelmi élet és az utána jelentkező hólyagbántalmak között, el is nevezték „nászutas betegségnek” a jellemzően szex után fellépő hólyaghurutot.

Készülj fel előre

Az igazi baj a hólyaghuruttal – legalábbis így nyáron –, hogy elég egy „kis felfázás”, és esetleg az egész vakációnak lőttek. Az ember lányának – legyen bármennyire is mehetnékje – esze ágában nincs kitenni a lábát a szállásról, vagy legalábbis a mellékhelyiség közeléből. Ezért jó, ha az úti patikádban kéznél van olyan gyógyszer felfázásra, amivel már az első jelek észlelésekor segíthetsz magadon. Az enyhe hólyaghurut kezdeti, hirtelen fellépő, kellemetlen tüneteit – mint a gyakori vagy sürgető vizelési inger, égő érzéssel járó hólyagürítés – kezelheted egy hagyományos növényi gyógyszerrel, az Urzinol tablettával. A patikában recept nélkül kapható Urzinol a húgyutak betegségeiben évszázadok óta bevált gyógynövény, a medveszőlő levelének kivonatát tartalmazza. A medveszőlőlevélben található növényi összetevők gyulladáscsökkentő, antibakteriális és fertőtlenítő hatásának köszönhetően az Urzinol hasznos segítség lehet az enyhe húgyúti fertőzések kezdeti tüneteinek mérséklésére.

Urzinol akut felfázás kezelésére

Az Urzinol tabletta hagyományos növényi gyógyszer:

N

a gyógynövény összetevő bizonyított húgyúti gyulladáscsökkentő, antibakteriális és enyhe vízhajtó hatású*

N

a felfázás tüneteinek jelentkezésekor elkezdett terápia néhány napon belül eredménnyel járhat

N

a tablettával elkerülhető a gyógynövényből készült tea fogyasztásával járó, az emésztőrendszert irritáló hatás

N

a medveszőlőlevél az egyik legismertebb és leginkább bevált gyógynövény felfázásra

N

a medveszőlőlevél hatóanyagának baktericid, azaz baktériumölő hatását 74 különféle, húgyúti fertőzésben szerepet játszó kórokozó ellen igazolták**

N

nagy előnye, hogy antibakteriális hatóanyagaival szemben nem alakul ki rezisztencia

Urzinol doboz

Medveszőlőlevél­kivonat-tartalmú,
vény nélkül kapható
hagyományos növényi gyógyszer

Blogok

*Assesment report on Arctostaphylus uva-urse (L9 Spreng, folium, EMA/HMPC/573462/2009, review of 24.01.2012; Michinori Kubo et al Yakugaku Zasshi 110 (1) 59–67, 1989; Hideaki Matsuda et al Yakugaku Zasshi 112 (9) 673–677, 1992; S Garcia et al Zeitschrift für Phytotherapie 2010, 31: 95–97, https://doi.org/10.1055/s-0030-1247652

**Kedzia B, Wrocinski T, Mrugasiewicz K, Gorecki P, Grzewinska H. Antibacterial action of urine containing arbutin metabolic products. Med Dosw Mikrobiol 1975; 27: 305–14.